17 ÓRAI HÍRÖSSZEFOGLALÓ - KEDD, 2013. JÚNIUS 18.

BELGRÁD – Tomislav Nikolić szerb elnök ma kijelentette, Szerbia megtett mindent, hogy teljesítse az EU-s csatlakozási tárgyalások dátumának megszerzéséhez szükséges feltételeket, és olyan döntésre számít, amely fordulópontot jelent majd az ország történelmében. „Szerbia megtett mindent, hogy teljesítse a vele szemben támasztott feltételeket, és most az európai térfélen pattog a labda. Nyugodtan állunk az útkereszteződésnél, mert tudjuk, hogy felelősségteljesek és őszinték vagyunk Európával és magunkkal szemben” – mondta Nikolić, miután találkozott Karolosz Papuliasz görög államfővel. Nikolić úgy értékelte, hogy az EU vezetőinek a dátumról születő döntése jelzősértékű lesz Szerbia számára, hogy kívánatos-e Szerbia az európai családban vagy sem. „Arra számítok, hogy az EU más tagországai iránt megmutatkozó barátságunk viszonzást nyer olyképpen, hogy Szerbia lehetőséget kap arra, hogy biztosítsa polgárai számára a jobb életet és a szebb jövőbe vetett hitet” – mondta Szerbia elnöke.

BELGRÁD – Karolosz Papuliasz görög államfő ma Belgrádban kijelentette, Görögország erősen elkötelezett Szerbia EU-s csatlakozása, illetve a csatlakozási tárgyalások megkezdése mellett. „Szerbia bekapcsolódása a mi közös otthonunkba rendkívül jelentős a teljes régió számára” – mondta Papuliasz újságíróknak, miután találkozott Tomislav Nikolić szerb elnökkel. A Szerbia Palotában megtartott közös sajtótájékoztatójukon Nikolić megköszönte Papuliasznak „Görögország támogatását és Koszovóval kapcsolatos elvszerű álláspontját”. A görög elnök mai szerbiai látogatása során találkozik még Ivica Dačić szerbiai kormányfővel és Nebojša Stefanovićtyal, a képviselőház elnökével.

BUDAPEST - A Budapesti Nyomozó Ügyészség háborús bűntett miatt vádiratot nyújtott be a Csatáry László ellen indított bűnügyben a Fővárosi Törvényszékhez. Csatáryt azzal vádolják, hogy több mint 10 000 zsidót deportált koncentrációs táborba a második világháború során. „A bíróságnak három hónapon belül kell megtartania az első tárgyalást” – nyilatkozta a France Presse-nek az ügyészség szóvivője. A vádirat szerint Csatáry Lászlót 1942-ben rendőrfőnöknek nevezték ki Kassán. Miután a németek 1944-ben elfoglalták Kassát, a városban létrehozták a gettót, ahol 1944. április 15-e és 22-e között a helyi rendőrség és csendőrség segítségével több ezer zsidót helyeztek el. Csatáry hozzájárult a kassai zsidók elleni tortúrákhoz, akiket innen az auschwitzi haláltáborokba deportáltak – áll az ügyészség közleményében. Csatáry ma 98 éves, 1948-ban Kassán távollétében halálra ítélték, de később sikerült elmenekülnie Kanadába. Az ottani hatóságok 1995-ben felderítették identitását és ekkor Csatáry Magyarországra menekült. A Simon Wiesenthal Központ legkeresettebb nácijainak listáján is szerepelt. 2012. július 18-án vették őrizetbe Budapesten, majd házi őrizetet rendeltek el ellene.

BELGRÁD – Holnapra halasztották a kisérettségi keretében mára tervezett záróvizsgát matematikából, mert a vizsgabizottság birtokába jutott az egyik kombináció megoldásait tartalmazó fénymásolatnak – jelentette ki Zoran Kostić oktatási államtitkár. „Birtokába jutottunk az egyik teszt fénymásolatának, és úgy véljük, hogy ez által veszélybe került a vizsga szabályos lebonyolítása, de mindenekelőtt a pontozás szabályossága. Ezért úgy véljük, hogy ez volt a helyes döntés a gyerekek, a szülők és általában az oktatásügy érdekében” – mondta Kostić a Szerbiai RTV-nek. Žarko Obradović oktatási miniszternek ma 10 órakor kellett volna kisorsolnia a három kombinációs lehetőség egyikét a vizsgát megelőzően, de a szabálytalanságok miatt a diákok záróvizsgájára holnap 12 és 14 óra között kerül sor.

BELGRÁD – A kartonból készült egészségügyi könyvecskék elektronikus egészségügyi kártyákra cserélése folyó év júliusában kezdődik meg, és minden szerbiai polgárnak 2015 végéig meg kellene kapnia az új egészségügyi okiratot – közölte ma a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap. Az új egészségügyi dokumentumok lehetővé teszik a hatékonyabb egészségvédelmet, hitelesítésük egyszerűbb lesz, általuk felgyorsulhat az egészségügyi dolgozók munkája, és ellehetetlenülnek a visszaélések, továbbá minden, a kártyán szereplő személyes adat védett lesz – mondták a sajtótájékoztatón, amelyen Momčilo Babić, a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap igazgatója és Mirko Petrović, a Pénzverde igazgatója egyezményt írtak alá a kártyák kidolgozásáról. A dokumentumok becserélését két fázisban bonyolítják le: júliustól szeptemberig, amikor a tervek szerint a projektum kezdő fázisában 80 000 elektronikus egészségügyi kártyát adnak ki az alap kolubarai körzeti hivatalában, azután pedig folyó év októberétől a kiadást egész Szerbia területére kiterjesztik.

ŠABAC – A felfüggesztett Branislav Peranović pap pere ma véget ért a šabaci Felsőbíróságon. Peranovićot azzal vádolják, hogy megölte Nebojša Zarubacot, aki a pap által vezetett drogelvonó védence volt. Az öttagú bírói tanács június 21-én, pénteken 13 órakor mond ítéletet – közölték a bíróságon a Beta hírügynökséggel. A tárgyalás utolsó napján, a bírósági szakértők újólagos egyeztetését követően még egyszer szót kapott a vád és a védelem ügyvédje. A tettéről nyilatkozott a vádlott Peranović is, aki megesküdött a szentírásra, hogy nem állt szándékában megölni drogelvonó központjának védencét. többet →


2013.06.18
12 ÓRAI HÍRÖSSZEFOGLALÓ - KEDD, 2013. JÚNIUS 18.

2013.06.17
17 ÓRAI HÍRÖSSZEFOGLALÓ - HÉTFŐ, 2013. JÚNIUS 17.

2013.06.17
12 ÓRAI HÍRÖSSZEFOGLALÓ - HÉTFŐ, 2013. JÚNIUS 17.

2013.06.16
14 ÓRAI HÍRÖSSZEFOGLALÓ - VASÁRNAP, 2013. JÚNIUS 16.

2013.06.15
14 ÓRAI HÍRÖSSZEFOGLALÓ - SZOMBAT, 2013. JÚNIUS 15.